Meleg levegő csapta meg a bőröm amikor kiléptem az ajtón. Az utolsó nap a nyári szünetből. Ma van az a nap is mikor vége az egyhetes kimenőmnek a javítóintézetből. A csomagom ráncigáltam le a tornác lépcsőjén, mikor a szüleim megjelentek az ajtóban, majd apám kikapta kezemből a poggyászom. Egész úton csendben ültem, s az MP4-emet babráltam. Még csak fél éve élek ezen a helyen, de elviselhetetlen. Egyelőre senkit sem ismerek, csak a néhányuk nevét tudom. Őrültnek hisznek a látomásaim miatt. Szerencsére a többi rejtélyes dolgomról nem tudnak, és remélem ez így is marad. Lefékezett a kocsi, megérkeztünk. Hatalmas fekete kastély, szintén óriási fekete kerítéssel, mely szögesdróttal van díszítve. Szinte mindenhol be van kamerázva a hely.

-Nos, itt van a búcsú ideje..-nyögtem haraggal.
-Vigyázz magadra, kincsem!-borult anya a vállamra.
-Jó legyél Alex!-köszönt el apa, ezzel át is adva a rettenet nagy csomagom nekem. 
Elhajtottak, megint. Itt hagytak, s hetente egyszer beszélhetek csak velük, mintha én lennék a hibás, hogy idekerültem. Nem is érdeklem őket...

A többiek kint voltak a tábortűz körül, én a szobámban ültem egyes-egyedül. Lekapcsoltam a villanyokat, bámultam a sötétbe. Kopogtak az ajtómon, összerezzentem. Ki lehet az? Felkeltem, hogy ajtót nyissak, s egy alacsony szőke lány állt ott, mellette egy magas vékony srác.
-Szia! Arriane vagyok. Láttam, hogy visszajöttél, gondoltam köszönök és megkérdezem lenne-e kedved lejönni a tűzhöz?-nézett kérdően, s édes mosolyt villantott rám.
-Sz-Sziasztok! Igen tudom, ő pedig Jason. F-Felőlem mehetünk. -dadogtam vörösen.
Vajon miért hívtak le engem? Jason meg miért nem szól egy szót sem? Csak bólintott mikor a nevét kimondtam.

-Alex, te miért kerültél ide?-kérdezte Arriane, majd felmutattam neki a karkötőm. Fémből készült és irtó nehéz. Ha megpróbálok kiszökni egy jó kis áramütést kapok.
-Oh, minden világos. Gyilkosság. Nézd, nekem is ilyenem van!-ujjongott. 
Leértünk a tűzhöz. Mindenki valami rövid színes ruhát viselt, rajtam és egy fekete hajú, gyönyörű fiún kívül. Nem csak a haja, mindene fekete volt. A bakancsa, a nadrágja, s még a V-kivágású felsője is. Csupa sötétség, mint én. Bár az én hajam vörös.
Sötétre bokszolt surranómmal egy faágat rugdaltam, ujjaimmal a láncom babráltam, mely az oldalamon lóg.
-Zavarban vagy?
-Arriane, én még sosem voltam ilyen helyen. Mármint erre a buli szerűségre gondolok..
-Alex, feleslegesen aggódsz. Itt mindenki meg akart már ismerni. Csak ő nem érdeklődött irántad-mutatott arra a fiúra akit az előbb nagyon megnéztem. Észre sem vettem a szeme színét, ibolyaszínben ragyogott. Lila a szeme, de.. várjunk csak! Az egyik meg kék. Heterokrómia, különböző íriszek. Annyira szép, hogy a lélegzetem is elállt. 
Fekete felhők kezdtek gyűlni felettem. Ne érezz semmit, ne érezz semmit, mondogattam magamnak. Szerencsére besötétedett már, ezért senki nem látta amit a varázserőm létrehozott. Vajon azért van, mert nem meditálhattam, több mint egy hétig? Nem megy, nem tudom kordában tartani az erőmet.
Felfutottam a szobámba, bezártam magam mögött az ajtót. Levágtam magam a földre, törökülésbe. Hiába kopogtattak, nem hallottam semmit, el voltam merülve a gondolataimba.

Másnap reggel mikor mentem a büfébe neki mentem egy rózsaszínhajú lánynak. Sűrűn elnézést kérve néztem fel rá. Ez Molly..Ne, miért pont ő? 
-Hogy te mekkora egy vak vagy! Nem látod, hogy itt állok?!-ezzel a lendülettel a ruháimra borította ragacsos üdítőjét. Fogalmam sincs mi volt az. Kifutottam a mosdóba, átkozva ezt a lányt. Még nem is ismerem, de már most gyűlölöm. Arriane nyitott be az ajtón. Tessék hoztam neked váltóruhát a szobádból.-vigyorral az arcán nyújtotta át a ruhaköteget. 
-Hogyan jutottál be oda? Hisz bezártam.
-Tudod Alex, rengeteg zárat törtünk fel anno a testvéremmel. Mivel a szüleink hamar eltávoztak, így magunkra maradtunk. Utcára kerültünk, és a lopásból éltünk...De ez egy másik történet, ez most nem fontos.
Elkezdtem levenni a fekete pulóverem, nem tudtam hogyan takarjam a kezeim Arriane elől. 
-AZOK TETOVÁLÁSOK??!!-visított fel
-Hát olyasmi..-hazudtam, nem tetoválások. Ezekkel születtem. Ez az erőmhöz tartozik, de még nem sikerült rájönnöm mik ezek. Milyen szerencse, hogy tök olyanok, mint a tetkók. Gyorsan kibújtam a rövidnadrágomból is és felöltöttem a többi ruhámat is.
-Alex, te hány éves vagy, hogy lehetnek olyan..olyan csodák a karodon és a hátadon?-nézett Arriane csillogó szemekkel.
-17 vagyok, ha arra vagy kíváncsi, akkor jó ideje megvannak, fogalmam sincs mióta. Nem számoltam az éveket.
Pontosabban születésem után egy hónappal jöttek elő anyukám szerint. Akkoriban még csak barnás bőrhibáknak tűntek, majd tíz évvel később befeketedtek. Ha "használom" az erőmet pedig kékesen világítanak. Erre onnan jöttem rá amiért itt vagyok. Mikor a nagynénémnél nyaraltam megismertem egy csodás személyt. Barna haja volt, szürke szeme. Magasabb volt, mint én. Beleszerettem. Akkoriban nem tudtam, hogy működik az erőm. Azon az éjszakán derült ki mikor kiszöktem vele. Nevén nevezve Christiannel. Megcsókolt, aztán egyszer csak vér folyt a nyakából. Összeesett és nem tudtam mit csináljak. Meghalt, megöltem, de én nem akartam. Belehalt a szerelmemben. Mivel csak engem találtak vele ráadásul egy erdőben, persze, hogy én lettem a tettes. Mondjuk logikus, az erőmet nem tudják lecsukni.

Miután felvettem a ruháimat és alaposan ráhúztam a kézfejemre is a pulcsim Arrianéval felvittük a ragacsos cuccaim a szobámba. Siettünk órára, mivel kiderült együtt lesz biológiánk. Mrs. Price már a teremben volt, várta a többi diákot. Az óra közepén a fejemhez vágtak egy papír fecnit, amíg Mrs. Price a táblára kaparta a betűket. Egy idétlen kis rajz volt rajta amin én és Molly vagyunk. A mozdulatokat sajnos nem tudtam kivenni a firkálányról. Bioszon kívül még volt matekom, fizikám és olaszom. Ennyiből állt a mai tanítás, őszintén eléggé unalmas volt.
Ebéd következett, farkas éhes voltam mivel kihagytam a reggelit. Sajnos sosem laktam jól, mert borzalmas volt az itteni étel. Amit meg anyukám csomagolt 2 nap alatt elfogyott.
Viszont most a kedvemre tettek, saláta volt csirkehússal temérdek mennyiségben.
Miután megebédeltünk, kimentünk az udvaron lévő tóhoz. Mindenki félmeztelenül mászkált ki, s be a vízbe. A tegnapi fiú ma sem öltözött színesen. Mintha összeöltöztünk volna. Azt hiszem Danielnek hívják. Rám vetődött a tekintete. Fura arcot vágott, talán azért, mert úgy bámulom, mint egy őrült. Mosolyra húzódott a szája, majd a magasba emelte a kezét és meglengette a középső ujját. Ezt vajon most nekem szánta?
-Ajaj, Alex azt hiszem beintettek neked!-kiáltott oda nekem Arriane.
A tó mellett rengeteg fa volt, mintha egy erdő lenne. Befutottam közéjük és egy terebélyes lelógó ág alá bújtam. Zöldes-szürke szemeimből patakzottak a könnyek és fogalmam sem volt miért. Emiatt vihar lett és nem csak felettem. Daniel mellett Cam állt, ő valamiért azonnal szólt neki, hogy álljon le. De vajon miért védett meg?
Néhány faág reccsenését hallottam a közelben. Felém közeledett a lépések hangja, majd egy ázott alak emelte fel az engem rejtő faágat.
-Te nem figyeltél fizikán? Ha viharban fa alatt vagy beléd csaphat a villám.
Cam, ő jött utánam. Zöld szemei ragyogtak, sokkal szebbek és élénkebbek voltak az enyémnél. Felém nyújtottam a kezét, gondolom felsegítés céljából. Tenyerébe kapaszkodtam, majd felálltam.
-Miért futottál el?-kérdezte.
-Én..én nem tudom. Csak nem igazán ismerek senkit és talán..
-Beijedtél?-vágott közbe. Rábólintottam.-Figyelj, amit Daniel csinált, csak azért tette, mert zavarban volt. Egy lány sem nézett még rá úgy, mint te.
Megindultunk a kastély felé, közben elállt az eső is, mert a kedvem is megváltozott. Cam megnyugtatott és el tudtam fojtani az erőmet. 

Megosztás a facebookon